Balmazújváros polgármesterével szemben korrupciós bűncselekmények elkövetésének vádja miatt büntetőeljárás folyik. Az ügy másik érintettje, az előző polgármester, ma már országgyűlési képviselő, csak tanú lett az ügyben. A városban viszont nincs katasztrófahangulat, sőt, mintha a régi mederben folynának a dolgok.


„A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága regisztrációt hirdet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 7. prioritási tengelye keretében elérhető Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD ) megvalósítása érdekében létrejövő helyi akciócsoportok (HACS) megalakítására.


A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége székhelyéül szolgáló Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban tartotta meg első előkészítő ülését  a Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja 2016. március 9-én, az eDemokrácia Műhely Egyesület szervezésében.  A Klub alapvető célja, hogy javítsa az önkormányzati működés átláthatóságát és segítse az önkormányzatokat a jogszabályok által előírt, közérdekű adatokra vonatkozó közzétételi kötelezettség teljesítésében.


A hivatali munkavégzés támogatása mellett az önkormányzatok gazdálkodására is rálátna egy országos kiterjesztés előtt álló, új informatikai fejlesztés. 


Végignéztük a megyei jogú városok honlapjait. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a vidéki nagyvárosok mennyi információt osztanak meg döntéseikről, gazdálkodásukról saját honlapjukon, és ezt milyen formában teszik. Az Ez a minimum! pontjait alapul véve egy közügyek iránt érdeklődő állampolgár szemszögéből néztük át a honlapokat. Nem csak azt pontoztuk, hogy a település eleget tesz-e a törvény szerinti adatszolgáltatásnak, hanem azt is, mennyire közérthető, átlátható formában mutatja be működését. Pontot adtunk olyan innovatív fejlesztésekért, mint az online ügyfélszolgálat, a nyílt adat-portál vagy egy jól sikerült térinformatikai rendszer- összesen pedig 20 pontot lehetett elérni. Az eredmények felemásak, a talált jó gyakorlatokat egy külön posztban gyűjtöttük össze.