Mozgalmas időszakot élünk a döntéshozatali átláthatóság terén. Éppen az előző héten számolhattunk be arról, hogy az Európai Ombudsman ajánlásokat tett annak érdekében, hogy az 500 millió embert érintő uniós jogalkotás zárt ajtók mögött születő alkuit jobban ellenőrizhessék az állampolgárok, most pedig újabb jó hírt kaptunk: az Access Info Europeközlése szerint Madrid átláthatósági csomagot fogadott el, melyben példamutatóan szabályozta a lobbizást. A spanyol főváros tagja annak a Nyílt Kormányzati Együttműködésnek (OGP), amely a közelmúltban megrótta Magyarországot a kötelezettségvállalások és a nyílt kormányzás alapelveinek ignorálása miatt - így is lehet. 


Amikor februárban napvilágra került a Hatékony Helyi Közigazgatás című titkos stratégiai tanulmány, amely szigorodó központi kontrollal és munkahelyek megszűnésével kötötte össze az állami alkalmazásszolgáltatások (ASP) országos bevezetését, világos volt, hogy szakmai vita helyett polarizált politikai összecsapás várható a kérdésben. A javaslatot a héten fogadta el a parlament, ám a részleteket később, rendeletben fogja szabályozni a kormány, így jelenleg mi sem igazán tudjuk, hogy az átláthatóság szempontból örüljünk-e az informatikai központosításnak, vagy sirassuk a helyi demokráciát. Összeszedtük az érveket.


Érdekel, hogy Mészáros Lőrinc mindösszesen mennyi földet szereztek országszerte? Mármint hogy tényleg mennyit? Hát a többi oligarcha? És a politikusok? Az ő családtagjaik? Strómanjaik és a strómanok strómanjai? Akkor nyilván megérted, hogy koránt sem öncél, ha lobbizni kezdünk a jelenleginél hatékonyabban kereshető és online is ingyenes tulajdoni lapokért.


Zugló közgyűlése május 19.-i ülésén szavazhatott arról, csatlakozik-e a 100%-ban átlátható önkormányzatok klubjához. A kapcsolatépítést, tapasztalatátadást, átláthatósági javításokat célzó kezdeményezés nem jött be a helyi Fidesznek és MSZP-nek, nem is szavazták meg. 


A Parlament előtt van az önkormányzati törvény módosítása, amely alapot teremtene a helyi önkormányzatok pénzügyi, ügyviteli, ügyintézési és egyéb alapvető feladatainak egységes szabályok szerinti elvégzését, átláthatóságát biztosító – az állami informatikai rendszerrel összekapcsolható – informatikai rendszer további kialakítására. Mindez a beadvány szerint folyamatos pénzügyi állami ellenőrzés eszközeként is szolgálna.